Kipróbáltuk, bátran belevághatsz!

4352
HIEMT főkép

Itt a tavasz, lassan lekerülnek a melegebb holmik és előkerülnek a mindent felfedő nyári ruhák. Sokan ilyenkor kapnak észbe, hogy a nyaralás előtt még fennmaradó 2-3 hónap alatt meg kellene szabadulniuk a téli hónapokban felszedett kilóktól. Amikor az erre szolgáló lehetőségeket böngésztük, ráakadtunk a HIEMT kezelésre és a HIEMT4YOU szalonra, kíváncsiskodásunkat pedig próba követte.

Mi az a HIEMT?

A HIEMT kezelést sokan nem ismerik, pedig hatékony zsírbontási lehetőség, sőt izmot is épít. Gyors, látványos és rajtad múlik, hogyan fokozod diétával és edzéssel a hatásait.

A HIEMT kezelőgépet fekvés közben csatolják azokra a testrészeidre, ahol szeretnél alakot formálni. Talán még ennyit sem tudtunk az első kezelés alkalmával, nemhogy azt, mit is fogunk érezni valójában. Aki eleinte nem mer belevágni, annak biztosan túl kevés az információja. Ha a néhány töprengő között vagy, akkor most eloszlatjuk a kétségeidet, bemutatjuk a kezelés körülményeit.

HIEMT kezelés Budapest könnyen megközelítő részén

A 13. kerületi szalonba belépve nagyon kellemes légkör fogad és a házigazda kedves útmutatásai biztosítanak afelől, hogy bármilyen kérdést nyugodtan feltehetünk.

A kezelés külön helyiségben történik, a szobában csak egyetlen masszázságyhoz hasonló ágy van, no meg a gép. Ez a szoba talán még hangulatosabb és az otthonosság érzése tényleg nagyon megnyugtató. A felesleges ruhadarabokat itt tudod levenni, természetesen attól függően, hogy milyen testrészeiden szeretnéd a kezelést elvégeztetni.

Ezt tudja a HIEMT gép

A legjobb, ha a célodnak megfelelően előre választasz két testrészt, annyit tud egyszerre kezelni a gép. Lehetséges testrészek és célok:

  • has körfogatának csökkentése vagy szétnyílt hasizom helyreállítása
  • kar feszesítés
  • fenékemelés
  • comb térfogat csökkentés
  • vádli erősítés

A kezelés anyagcsere gyorsításra és a zsírbontás utáni kiürülés serkentésre is alkalmas. Ahhoz, hogy a végén számokról, méretekről is beszélhessünk, a kezelt testrészeken körfogatot mértünk egy centi segítségével. Természetesen ezt majd a végén megismételjük.

HIEMT elektromágneses alakformálás

Most pedig jöjjön a legérdekesebb rész, maga a kezelés. Mi sem tudtuk, hogy mi fog történni, ezért kicsit izgultunk előtte. Viszont te már felkészülten mehetsz, pontosan tudod, hogy mire számíthatsz.

Az ágyra természetes testhelyzetben kellett lefeküdni hanyatt, mert a kar tricepsz részét és a comb első részét választottuk. A párnázott, ovális alakú, kicsit nagyobb, mint tenyérnyi tappancsokat gumival rögzítették, ez önmagában egy kényelmes testhelyzet és felszerelés volt. A kezelő bekapcsolta a gépet a legalacsonyabb fokozaton, hogy érzékelni lehessen finoman az izomstimulációt. Érezhető volt a kicsit bizsergető, szurkáló hatás, de nem volt kellemetlen. Majd megkérdezte, hogy emelheti -e a fokozatot, ami százalékban határoznak meg. 40%-nál még nagyon enyhén erősödött az inger, majd egyre erőteljesebbé vált. Tökéletesen érezhető volt, ahogy az izmok a stimuláció hatására összehúzódnak, majd elernyednek különböző tempóban, mert időnként a gép ütemet vált.

Addig érdemes emeltetni, amíg még bírjuk az izomstimulációt fájdalom nélkül, ez az első alkalomnál a kar esetében 100%, a comb esetében 75% volt, amit a második időpontnál – 3 nap múlva – már 96%-ra tudtunk felemelni. A beállítás első 5 perce után nincs is más dolgunk, mint a további 30 percben hallgatni a kellemes zenét, egy helyben feküdni és örülni annak, hogy az alakunk feszesebb, szebb lesz, hiszen éppen azon vagyunk. Itt nincs izzasztó megerőltetés, tűszúrások, fájdalom, csak az izgalmas várakozás, hogy nálunk vajon milyen eredményt ér el a program. A kezelés közepén járva ezt még mi sem tudjuk, de egy későbbi cikkben ezt is megosztjuk olvasóinkkal.

Mi történik az izmainkkal a HIEMT közben és után?

Az izomzat eléri az összehúzódási határának 100 %-át, ennek hatására erős lipolízisz indul be, nagy mennyiségű zsírsav felszabadulásával. A zsírsejtek tartalma a kiválasztással távozik a szervezetből. A kezelés hatására az izomzatunk belső felépítése változik meg, az alapszerkezete erősödik. Az izom erősebbé válik és nagyobb térfogatú lesz.

Hány évesen veheted igénybe a kezelést?

Nincs határ és 18-70 évig kifejezetten ajánlott.

A HIEMT kezelés ára

Most már biztos kíváncsi vagy arra, hogy mennyit kell fizetned ezért a nagyszerű kezelésért. Amennyiben megtetszett a lehetőség, a HIEMT kezelés akció éppen most indul. A HIEMT kezelés ára most sokkal kedvezőbb, érdemes kihasználni a lehetőséget.

Remek hírünk van, ugyanis április 3-tól április 30-ig minden kezelésre 25% kedvezményt kapsz. A részleteket a hiemt4you.hu oldalon megtalálod! Itt egyből foglalhatsz is időpontot az első kezelésre, reméljük, hogy neked is felcsillant a remény, hogy nyárra sokkal jobb alakod legyen.